Öt Egyszerű Lépés

A Gospel Translations Hungarian wikiből

---

A lap jelenlegi, 2009. augusztus 24., 16:32-kori változata

Korábban ezen a héten egy közeli barátommal beszélgettem, aki mostanában olyan időszakon ment keresztül, amely tele volt személyes csalódásokkal, csüggedéssel, igazságtalanul bántak vele, és valótlan dolgokat híreszteltek a személyiségével és a keresztény szolgálatával kapcsolatban. Nagy hatással volt rám és megindultam azon, ahogy ő mindezekre reagált. Azt mondta minderre: „Az én vigasztalásom egyszerűen az, hogy ’Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel’ (1 Tim. 6:6).”
Az ilyen reakció a megpróbáltatások idején (amelyek során a keresztények megelégedettsége próbára lesz téve és egyben nyilvánvalóvá is válik) sohasem pillanatnyi döntés eredménye, és nem is abból ered, hogy ha jól felépített és átgondolt időbeosztással és élettervvel rendelkezünk, amely megvédhet minket, ha az isteni gondviselés elfordul tőlünk.. Ez azt jelenti, hogy megelégedünk Isten akaratával az Ő gondviselésének minden területén. Éppen ezért, ez attól függ, hogy kik vagyunk, és nem érhető el azáltal, hogy többet teszünk.

Tenni és lenni
A megelégedés ki nem érdemelt kegyelem. Mint ahogyan a 17. században Jeremiah Burroughs „A ritka ékszer” címmel írt nagyszerű művet erről a témáról, ez a kifejezés ma is megállja a helyét. Ha ezt programozással el lehetne érni („Öt lépéssel a megelégedéshez egy hónap alatt”), biztosan gyakran használt módszer lenne. Ehelyett azonban a keresztényeknek a régimódi úton kell felfedezniük a megelégedést: meg kell tanulnunk.

Éppen ezért nem tudjuk „tenni” a megelégedést. Ezt Isten tanítja, mi tanulók vagyunk ebben. Annak a folyamatnak a része ez, melyben átváltozunk az értelmünk megújulásával (Róma 12:1-2). Ezt a parancsolatot kaptuk, ugyanakkor ez értünk történik, nem pedig általunk. Nem egy cselekvéssorozat következménye, hanem egy megújult és átformált személyiségből ered. Csak a jó fa terem jó gyümölcsöt.

Úgy tűnik, hogy néhány alapelv a mai keresztények számára nehezebben érthető meg. A tiszta irányvonalak elengedhetetlenek számunkra a keresztény élethez. Sajnos manapság a protestáns gyülekezetek gyakorlatias tanításai olyan nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy mit kell tenni és elérni, hogy a jellem fejlődése teljesen háttérbe szorul. Az USA-ban élő keresztényeknek különösképp fel kell ismerniük, hogy a világ leggyakorlatiasabb társadalmában élnek (ha valaki „meg tudja csinálni”, akkor azok mi vagyunk). A büszkeség számára fájdalmas a felismerés, hogy a keresztény élet nem abban gyökerezik, hogy mit tudunk megtenni, hanem abban, hogy mit volt szükséges megtenni értünk.

Néhány évvel ezelőtt volt egy elég kellemetlen összezördülésem egy „mond meg és mi megcsináljuk” mentalitású személlyel. Egy keresztény diákkonferencia félidejénél, a szervezők egy küldöttsége találkozni akart velem, mert kötelességüknek érezték, hogy szembesítsenek azzal, hogy két igei tanításom nem volt megfelelő. A megadott téma ez volt: Ismerni Krisztust. „Két órán át beszélt hozzánk”, panaszkodtak, „és mégsem mondott nekünk egyetlen dolgot sem, amit tehetnénk.” Rejtett türelmetlenség volt ez azzal az apostoli elvvel szemben, hogy csak Krisztus ismerete által vagyunk képesek mindent megtenni.

Hogyan vonatkozik ez a megelégedésre, ami a Tabletalk e havi számának is a kulcstémája?

A keresztény megelégedés azt jelenti, hogy az elégedettségem független a körülményeimtől. Amikor Pál az elégedettségéről beszél a Filippi 4:11-ben, akkor egy olyan kifejezést használ, amely gyakori a sztoikusok és cinikusok ókori görög filozófiai iskoláiban. Az ő szóhasználatukban a megelégedés önállóságot, önmagára hagyatkozást jelentett, abban az értelemben, hogy függetlennek lenni a körülmények változásától.

De Pál esetében a megelégedés nem az önmagára hagyatkozásban, hanem a Krisztusra hagyatkozásban gyökerezik (Filippi 4:13). Pál azt mondta, hogy akár szűkölködésben, akár bővölködésben, mindent meg tud tenni Krisztusban. Ne ugorjunk át ezen az utolsó szón. Mert éppen ez a Krisztussal való egység és az Ő alkalmasságának felismerése az, amit nem tudunk egy pillanatnyi döntéssel létrehozni. Ez a Vele való folyamatos, bensőséges, és elmélyült kapcsolat gyümölcse.

Pál szavával élve, a megelégedést tanulnunk kell. És éppen ez a dolog neheze: hogyan tanuljuk meg, hogy elégedettek legyünk? Be kell iratkoznunk a mennyei iskolába, amelyben bibliai tanítás és a gondviselés tapasztalatai nevelnek majd.
Ezeknek a leckéknek egy jó példája található a 131. zsoltárban.

Egy bibliai példa
A 131. zsoltárban Dávid király egy élethű leírást ad arról, hogy mit is jelent neki, hogy megtanulja a megelégedést. Saját tapasztalatát egy gyermek példáján keresztül ábrázolja, ahogyan azt az anyatejtől elválasztva a szilárd ételhez szoktatják: „Inkább csitítottam, csendesítettem lelkemet, mint anya a gyermekét. Mint a gyermek, olyan most a lelkem.” (Zsoltárok 131:2)

Képzeld el a helyzetet, hogyan hangozhatott! Még élethűbb lesz, ha arra gondolsz, hogy az ószövetségi időkben egy gyermeket gyakran csak három-négy éves korában választottak el. Elég nehéz lehet egy anyának elviselni egy kisgyerek csalódott sírását, a szilárd étel elutasítását és az ellenszegülő akaratot az elválasztás folyamata során. Képzeld el ezt a küzdelmet egy négy éves gyerekkel! Ilyen mértékű küzdelmen ment keresztül Dávid, mielőtt megtanulta, hogy megelégedett legyen.

Két fontos kérdés
De miről is szólt ez a küzdelem? Dávid ismét csak segít rámutatva arra a két fontos kérdésre, melyeknek rendeződnie kellett az életében.

„Uram, nem fuvalkodik fel a szívem, nem kevély a tekintetem.” (Zsoltárok 131:1) Ezt nem úgy érti, hogy az ambíció önmagában mindenképp rossz. Ő maga is a trónra lett kiválasztva (1 Sám 16:12-13). De ennél egy sokkal magasabb rendű ambíció élt benne: bízni Isten bölcs gondoskodásában, időzítésében.

Emlékezz azokra az alkalmakra, amikor pozíciót és hatalmat szerezhetett volna olyan eszközökkel, amelyek megkérdőjelezték volna az Isten iránti elkötelezettségét! Először, Saul éppen abba a barlangba ment, ahol Dávid és az emberei rejtőztek (1 Sám 24:6). Később, Dávid és Abisaj Saul sátrába lopóztak, amikor ő aludt (1 Sám 26:9-11). De eközben mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy Isten szava szerint éljen és türelmesen várjon az Isten időzítésére.

A keresztény megelégedés ezért közvetlen gyümölcse annak, ha nincs magasabb rendű ambíciónk annál, hogy Istenhez tartozzunk, alávessük magunkat az Ő rendelkezésének, az Általa kijelölt helyen, az Általa választott időben, az Ő gondoskodásában bízva.

Érett bölcsességre vall, amikor a fiatal Robert Murray M‘Cheyne a következőt írta: “Mindig arra törekedtem, hogy ne legyenek saját terveim.” “Milyen szokatlan”, mondhatjuk erre. Igen, de az emberek azt figyelték meg M‘Cheyne –en, hogy a tetteiben és szavaiban nem sok szokatlan volt – az ő lénye és életmódja tette őt szokatlanná. Ez pedig annak a következménye volt, hogy a megelégedettsége egyetlen ambícióból fakadt: “Meg akarom ismerni Krisztust.” (Fil. 3:10). Nem véletlen, hogy ha Krisztus válik céllá számunkra, akkor Ő megelégít minket és megtanulunk minden körülmények között elgedettnek lenni.

„Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem.” (Zsoltárok 131:1). A megelégedés egy olyan gondolkodásmód gyümölcse, amely megérti a saját korlátait.

Dávid nem engedte meg magának, hogy a figyelmét olyan dolgok kössék le, amelyeket Isten nem szánt neki, sem azt, hogy a gondolatai olyan dolgok körül forogjanak, amelyeket Isten nem kívánt kijelenteni neki.

Ha ugyanis ilyen dolgok kötik le a figyelmünket, az meggátolja az elégedettséget. Ha ragaszkodom ahhoz, hogy pontosan megtudjam, hogy Isten hogyan munkálja a körülményeimet és mit tervez a jövőmmel, ha meg akarom érteni az Ő utait a múltamban, soha nem leszek elégedett, míg magam egyenlővé nem válok Istennel. Milyen lassan ismerjük fel ezekben a kényes szellemi kísértésekben az édeni kígyó sziszegését: „Fejezd csak ki az elégedetlenségedet Isten utaival, szavaival, gondoskodásával szemben.”

A mi Augusztini hagyományunkban gyakran mondják, hogy az első bűn a büszkeség volt (superbia). De ez ennél bonyolultabb, az elégedetlenséget is magában foglalta. Ha ebben a megvilágításban látjuk a dolgokat, felismerjük, hogy mennyire bűnös is az elégedetlen lélek.

Tartsd szem előtt ezt a két elvet és nem fog könnyedén magával sodorni a világi elégedetlenség sodrása.Kezd el újra tanulni, hogyan növekedhetsz a keresztény életedben! Tanulmányozd ezt, foglakozz az ambíció kérdésével, legyen Krisztus a figyelmed középpontjában, és meg fogod tanulni, hogyan élvezheted az igazi megelégedés kiváltságát.