Világosság a sötétségben

A Gospel Translations Hungarian wikiből

„A Szentlélek buzdította a hívőket, hogy folyamatosan, ujjongva tapsoljanak az ígért Megváltó eljöveteléig”, írta Kálvin János a 47. zsoltár első két igeversét magyarázva. Pál apostol teljes mértékben egyetértene! A börtöncellából írva, ahonnan biztosan tudta, hogy nincs menekvés csak a kivégzés, mégis az öröm jutott eszébe. Az az öröm, melyről a filippiekhez írott apostoli levél is szól. A filippiekhez írt levél oly annyira az örömről szól, hogy George B. Duncan egyszer úgy utalt ró, mint: „az élet folyamatos örvendezése”. Az öröm ellentéte a bánat. Bánatosnak nem szabad lennünk. A reformátorok megragadták az öröm lényegét a keresztények szeretetében, ahogy ragaszkodnak ahhoz, hogy az életünk fő céljaként „dicsőítsük Istent és élvezzük Őt örökké” (WSC, Q. 1).

Természetesen a keresztények is kísértésbe esnek a nyomasztó körülmények hatására, elkedvtelenednek és lehangolódnak. De ilyen helyzetekben azt kell mondanunk magunknak, hogy nincs jogunk így érezni. Pál apostol, aki tudta milyen érzés börtönben lenni, akit ütlegeltek és arcul köptek, tudta, hogy milyen érzés mellőzöttnek lenni, milyen az, amikor az embert nem tisztelik, arra szólít fel bennünket, hogy örvendezzünk annak ellenére, amit érezhetünk. „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.” – Pál levele a filippiekhez 4: 4.

Az öröm portréja

Pál apostol sohasem kért meg másokat olyan dolgok megtételére, amit ő maga sem tett volna meg. Ezért, egész életében, megfigyelhetjük az ő örömét még a legnehezebb, próbatételekkel teli helyzetekben is.

Bebörtönözték az „Örömhírt” követő apostolt, akitől megtagadták a szabadságot és méltóságot. Elképzelhető, hogy haragra gyulladt a körülményei miatt. A filippiek bizonyára fáradoztak azért, hogy megértsék az e mögött lakozó igazságot: Isten leghasznosabb szolgáját börtönbe vetették. Néhányan közülük megkérdőjelezték Isten bölcsességét vagy korlátlan uralmát. Néhányan lehetséges, hogy mindkettőt!

Pálnak lehangoltságot, bosszúságot, haragot kellett volna éreznie, ehelyett az apostol a körülmények jó oldalát nézte. Bebörtönzésének eredménye az volt, Néró császár őrségének egyes tagjainak felfedte a „Jóhírt”. Pál lehet, hogy börtönben volt, de „az Isten igéje nincs bilincsbe verve” (Pál második levele Timóteushoz 2: 9). Az apostol számára a praetorianus őrség megtérítése megért bármilyen szenvedést. Nehéz helyzetének ellenére, Pál képes volt örvendezni, mivel megértette a következő küldetését, mely sokkal nagyobb motivációval bírt, mint a közvetlen jóléte.

Pálnak voltak ellenségei, akik mindenáron keresztbe akartak tenni neki. Megdöbbentően, ellenségei közül kikerültek az Evangéliumot hirdető társai közül azok, akik irigyelték Pál sikerét és népszerűségét. Úgy hirdették az igét, hogy súlyosbították Pál szenvedését, arra számítva, hogy cselekedeteikkel „gyötrelmet okoznak nekem fogságomban” (Pál levele a filippiekhez, 1: 17). Nyilvánvalóan néhányan kellően elégedettek voltak amint látták, hogy az apostol azt kapja, amit szerintük megérdemelt.

Pált a római bírói testület „kegyeire” bízták. Az legelső fejezetben beszélt a halál lehetőségéről (Pál levele a filippiekhez 1: 20). Később részletezi a halált: „sőt ha italáldozatul kiöntetem” (Pál levele a filippiekhez, 2: 17). Valószerű elismerés az apostol részéről, hogy erőfeszítése és szenvedése bizonyára mártírhalálhoz vezet. Lehangolt az apostol, vagy neheztelő? Egyáltalán nem! „Örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal” – hozzáteszi.

Megtestesült öröm

Megmagyarázhatjuk-e világosabban azt az örömöt, melyről Pál ír a filippiekhez írt levelében? Az öröm forrását két hittudományi igazság állítja középpontba. Az egyik alapján, az Öröm Krisztussal való egyesülésünk. Isten megteremtett bennünket, aztán újjáteremtett minket Krisztusban azért, hogy mély és tartós kapcsolatot alakítsunk ki. Ezek a legnagyobb örömünk forrásai. Az Evangéliumban nincs más kapcsolat, mely felülmúlná Jézus Krisztussal való szövetségünket. Pál azzal kezdi a filippiekhez írt levelét, hogy emlékezteti keresztény olvasóit Jézus Krisztussal való kapcsolatukra: „Krisztus Jézusban” vannak (Pál levele a filippiekhez 1: 1). Pál ezzel nyomatékosította az egyik alapvető igazságot. A hit, amint Jézus emlékeztette a tanítványait, az Ő „beléje” vetett hit (János evangéliuma 14: 12). A hit magában foglal egy olyan szövetséget, mellyel teljesen másokra bízzuk magunkat. Ezt az igazságot fejti ki Jézus „kertészeti” hasonlatában: Ő a szőlőtő, mi vagyunk a szőlővesszők (János evangéliuma 15). Jézus meggyőzi a tanítványokat arról, hogy „ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen” (ld. János 15: 11). Nem világos vajon Jézus azt akarja-e mondani, hogy a hívők az öröm fogadói vagy az öröm tárgyai legyenek. Valószínűleg mindkettőre gondolt. Krisztus helyreállítja a bennünk található örömöt, holott mi azt korábban elveszítettük! Amint látja, hogy olyan gyümölcsöket termünk, amelyeket kell, hogy teremjünk, beleértve természetesen az örömöt is (Pál levele a galatákhoz 5: 22), ez Őt is örömmel tölti el! Talán most már láthatjuk az öröm fontosságát az életünkben, mivel ez a Megváltónk szívét jókedvre deríti!

Másodsorban az öröm a kegyelem „édes ízén” keresztül közvetítődik. A gyötrelemre a válasz az, hogy emlékeztessük magunkat arra, hol lehetnénk Isten kegyeleme nélkül. „A kegyelem kellemes hang” – írta Philip Doddridge. Ezáltal azt visszhangozza, amit a keresztények mindig is éreztek Isten velünk való törődésével. Kegyelem található ennek a levélnek a kezdő és záró üdvözlésében (Pál levele a filippiekhez 1: 2; 4: 23). A kezdő köszöntést követően Pál elmondja a filippieknek mennyire vidám, valahányszor rájuk gondol. Hozzáfűzi az öröm okát: „mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben”(Pál levele a filippiekhez 1: 7). A keresztények megtalálják a boldogságukat abban, ahogy Isten bánt velük.

Az öröm eredhet abból is, hogy mennyire értékes, amit Istentől kaptunk. Amikor Pál keresztény lett, valami történt vele. Megváltozott a világról alkotott értékítélete. Isten kegyelme vált legfőbb örömének tárgyává. Összehasonlítva a világ csecsebecséit, a görög skybala szót használja, ami szó szoros értelemben szemetet jelent a Standard Angol alapján, de a „trágya” szó még közelebb áll a göröghöz (Pál levele a filippiekhez 3: 8). Összehasonlítva, amit Isten adott számára, – tisztesség, ami nem az övé – Pál úgy döntött, hogy egyre többet szeretne megtudni Isten csodálatos kegyelméről (Pál levele a filippiekhez 3: 7-10).

Az öröm parancsa

Két dolog következik ebből: az első, képességünktől függően meg kell tanulnunk kontrollálni érzelmeinket. A depressziónak különféle válfajai léteznek. Biztosak vagyunk benne, hogy némelyek összetett testi és lelki rendellenességek eredményei. De előfordulnak olyan pillanatok, amikor ok nélkül lelkileg lehangoltak vagyunk. Időnként a legjobb dolog, ha próbára tesszük az érzelmeinket. „Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!” (A zsoltárok könyve 42: 12).

Túlságosan gyakran töltjük el napjainkat szenvedéssel, komor hangulatban. Mindez azért van, mert vesszük komolyan, amit tudunk, hogy igaz Istenről, hogy neki hatalma van az életünk fölött. Imádkoznunk kell és kérjünk Istentől erőt, hogy túljussunk a lehangoló, melankolikus állapotunkon. Létezik a szabad akarat, mely nem Istenhez köt. Megkeményíthetjük szívünket, s ilyenkor nem akarjuk tudomásul venni Isten segítő szándékát. Ez egy alattomos „rák”, mely elpusztít minket.

Másodszor, nem számít, hogy milyenek lehetnek a körülményeink, keresnünk kell az alkalmat, mely örvendezésre sarkall. A „szenvedésünkben is örvendeznünk kell” (Pál levele a rómaiakhoz 5: 3). Eszembe jut egy történet egy chicagói üzletemberről, Horatio Spafford, akinek az egész vállalkozása leégett az 1873-as tűzvész során. Feleségét és négy lányát Angliába küldte, akik a SS. Ville de Havre nevű hajón utaztak. Majd arról értesült, hogy a hajó összeütközött egy másikkal (a Lochearn-nal), és az Atlanti-óceán közepén történt hajószerencsétlenségnek 261 áldozata van, lányai is odavesztek. Mrs Spaffor, akit kimentettek, írt férjének egy telegramot: „Egyedül éltem túl.” Horatio felszállt a következő hajóra, hogy találkozzon feleségével. A hajóskapitány megmutatta neki azt a helyet, ahol a lányai vízbefulladtak. Az alábbi verssorok ekkor születtek:

Amikor a békesség folyója egyengette az utamat
Amikor a bánat hullámként tornyosult fölém
Bármi is legyen a sorsom, Te tanítottál arra, hogy kimondjam:
„Minden rendben van, lelkem megbékél.”

Isten ekként akarja, hogy éljük életünket. Nincs jogunk arra, hogy elvárjuk, hogy az életünk zökkenőmentes legyen. Minden körülmények között, ha Isten gyermekei vagyunk, akkor biztosítva van számunkra Isten gondoskodása és gondviselése. Ő minden apró részletet kidolgozik. Vele együtt semmilyen hiba nem jön számításba (lásd. Pál levele a rómaiakhoz 8: 32). Létezésünk minden pillanata elegendő örömöt biztosít. A jó és a rossz együttesen kell, hogy alkosson egy hallelúja szimfóniát, hogy dicsőítsük a Mindenható Istent.